2015 és 2017 között évi fél millió dollár (összesen mintegy 360 millió forint) támogatást biztosít az Orbán-kormány az afgán hadsereg és rendőrség részére, - az iraki kurdoknak pedig a keresztények védelmére hivatkozva küldött segélyt.
Magyarország 2006 és 2013 között másodvonalas országként részt vett a NATO afganisztáni olajszerző háborújában, ahol a magyar katonák a tartományi újjáépítési csoport munkájában működtek közre. Nagy Anna, a Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivője szerint az afgán misszió a NATO saját területén kívüli legnagyobb katonai missziója. Ez az állítás azonban nem állja meg a helyét. A szóvivő minden bizonnyal annak figyelembe vételével nyilatkozott, hogy a hazai média - és általában véve a nyugati sajtó - a NATO felforgató műveleteiről mélyen hallgat. Líbia lerombolása, a Szíria stabilitásának aláásását célzó felforgató művelet, a demokratikus úton megválasztott ukrán kormány fegyveres puccsal eltávolítása szintén a NATO saját területén kívül folytatott művelete, amiben máig nem tisztázott, hogy a magyar kormány milyen "szerepet vállalt". A hazai sajtó mélyen hallgat Magyarország egyéb NATO-műveletekben betöltött szerepéről, miközben a Terrorelhárítási Központ mind az ukrajnai, mind pedig a szíriai háborús zónába küldött embereket ilyen-olyan ürüggyel, a legitim kormány beleegyezése nélkül. (A szír kormány megtagadta a beutazást, mert a magyar külügy nem a kormány oldalán foglalt állást, Ukrajnában pedig a legitim kormányt, ami hozzájárulhatott volna a TEK kiküldetéséhez, éppen a nyugati szövetségesek távolították el.)
Mindazonáltal a fent említett régió egészen más szerepet tölt be a magyar külügyi tevékenységben, mint az elhallgatott NATO-missziók. A térségben a MOL állandó jelleggel jelen van. Pakisztánban jelentős mennyiségű olajat talált és részt vesz a kitermelésben, így kézenfekvő, hogy a magyar kormánynak - vagy valakinek - megéri Afganisztán stabilitásába is befektetni.
Hídfő.net | MOL PakisztánPakisztánban masírozik a MOL - ha már ott vannak, az afgán stabilitásba is befektetnek
Az afgán fegyveres erőknek nyújtott támogatás így sokkal inkább a MOL érdekeltségeinek védelméért adott juttatás, mint valamiféle nemzetközi segélyezés. A hazánk által biztosított összeg 80%-át az afgán hadsereg, 20%-át a rendőrség kapja, de hogy mi célból, annak valódi tartalmáról legfeljebb feltételezések lehetnek.
Eközben Magyarország olajérdekeltségeivel tovább terjeszkedik a térségben. Az Orbán-kormány Irakba is humanitárius segélyszállítmányt küld, amit mostanra amerikai segítséggel célba juttattak Erbíl területén. Navracsics Tibor szerint a szállítmányt a magyar nagykövet személyesen adta át a kurdoknak.
Ahogy minden nyugati kormány, az Orbán-kormány is megtalálta saját ürügyét a kurdok támogatására. Az Egyesült Államok saját terroristáit számolja fel, a britek saját, évekkel korábban megkötött olajüzletüket védik, a magyar külügy pedig az észak-iraki keresztény közösség védelmére hivatkozva támogatja a terrorizmus elleni harcot. Bár a Szíriában, a nyugat által pénzelt szélsőségesek keresztény falvakban elkövetett mészárlásait a magyar kormány említésre sem méltatta, az iraki keresztény közösség kiemelt jelentőségű számukra, mert Kurdisztán területén jelentős mennyiségű kitermelhető olaj található, amiben a MOL is érintett. Az Orbán-kormány ezen felül az Észak-atlanti Tanács jövő heti ülésének napirendjére akarja tűzni ezt a témát. Nagy Anna külügyi szóvivő azt is bejelentette, hogy Magyarország konzulátust nyit Erbil városában. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy hazánk elsőként fogja elismerni a függetlennek kikiáltott Kurdisztánt.


http://www.hidfo.net/2014/08/19/magyarorszag-becsatlakozna-kurdisztani-olajuzletbe